Keresés a honlapon
Hamarosan megfogyatkozik a KHR rendszer
2011.01.21.

Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" (közismert nevén: BAR lista) nyilván tartott lakossági hiteladósok száma, egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis a korábbi öt év helyett csak egy évig lehet megőrizni az adataikat.



A lakossági "feketelistás" nyilvántartásba azok kerülnek be, akik legalább a minimálbér (2010-ben 73 500, 2011-ben 78 000 forint) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével folyamatosan, több mint 90 napon át késlekednek. Az is felkerül a lakossági listára, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatot közöl, vagy bankkártyával visszaélést követ el.



Az adatokat eddig a mulasztás megszűnését követően öt évig kellett nyilvántartani. Az idei évtől változott a szabályozás: a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozásnak ezután az adatszolgáltatással kapcsolatos szerződésből eredő késedelmes tartozás teljesítése esetén, a teljesítéstől számított egy év elteltével haladéktalanul, és vissza nem állítható módon törölnie kell a KHR-ből az információkat. Azoknak az adatait, akiknek az adósságát leírták, továbbra is öt évig kell megőrizni.



A törvény 2011. január 1-jei hatályba lépésekor nyilvántartott referenciaadatok közül azokat, amelyek esetében a késedelmes tartozás teljesítésétől számított egy év már eltelt, 2011. március 31-ig kell törölni az adatbázisból.



Nagy Róbert, a KHR-t üzemeltető BISZ Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a jogszabálymódosítás nyomán a lakossági mulasztások 13-14 százaléka kikerül az adatbázisból.



A KHR-ben 2010 végén 929 ezer természetes személyt tartottak nyilván a BISZ honlapján közzétett adatok szerint, a mulasztásba esettek száma a tavalyi negyedik negyedévben 3,5 százalékkal (31 ezerrel) emelkedett; a növekedés az előző negyedévi dinamikánál (5,3 százalék) kisebb, de még mindig magas.



Egy év alatt 18 százalékkal, (140 ezerrel) két év alatt pedig 50 százalékkal, (311 ezerrel) nőtt a KHR-ben nyilvántartott természetes személyek száma. A növekedés az élő mulasztással rendelkezők számának emelkedéséből fakad, az élő mulasztással nem rendelkezők száma alig változott.



Élő mulasztása december végén 768 ezer személynek volt, 4,3 százalékkal (32 ezerrel) többnek, mint három hónappal korábban. Az élő mulasztással rendelkező természetes személyek száma egy év alatt 23,5 százalékkal (146 ezerrel), két év alatt 85,5 százalékkal (354 ezerrel) nőtt.



A fennálló és lezárt hitelmulasztások, valamint bankkártya-visszaélések együttes száma 2010 végén 1,767 millió volt, mintegy 5 százalékkal (83 ezer darabbal) emelkedett a negyedik negyedévben, míg egy év alatt 26,3 százalékkal (368 ezerrel), két év alatt pedig 76,7 százalékkal (767 ezerrel).



Ezen belül az élő mulasztások száma 1,392 millióra rúgott, negyedév alatt 6,2 százalékkal (81 ezer darabbal), egy év alatt 33,3 százalékkal (348 ezerrel) emelkedett, míg két év alatt megduplázódott (+723 ezer).



Egy személyre 2010 végén átlagosan 1,9 mulasztás jutott.
Lakásvásárlási illeték csökkenése
2011.01.21.

Lakásvásárlási illeték csökkenése 2010-től


A vagyonszerzési illeték általános mértéke 2010. január 1.-től 10%-ról 4%-ra csökken.

2010. előtt lakóingatlan vásárlása után 4 millió forint értékhatárig 2%, a 4 millió forint feletti rész után 6% illetéket kellett megfizetni.
2010. január 1. után 4 millió forintig marad a 2%, és a 4 millió feletti rész után már csak 4% illeték megfizetésére kötelezik a lakóingatlan vásárlóját.

Mivel a vagyonszerzési illeték általános mértéke csökkent, ezért értelemszerűen a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok után is kevesebbet kell fizetnünk.

Így a garázsok, nyaralók után az illeték az eddigi 10% ról 4%-ra csökken.

Példa:

Egy 15M Ft-os lakóingatlan, és a hozzá tartozó 3MFt-os garázs után az illeték…

…2010 előtt

80.000 + 660.000 + 300.000 az illeték összesen 1.040.000Ft

…2010 után

80.000 + 440.000Ft + 120.000Ft az illeték összesen 640.000Ft

Energiahatékonyság...
2010.11.02.

Megújuló energiaforrások, környezetkímélő technológiák, környezetvédelem – ezek azok a fogalmak, melyekkel napjainkban egyre többször találkozunk, s az ingatlanpiacon is egyre nagyobb hangsúly helyeződik az energiahatékonyságra.

Mind a felújításra szoruló, mind az új építésű lakásoknál előtérbe kerülnek az energiahatékonyságot segítő technológiák. Az Európai Unió már évek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, a lakások korszerűtlensége miatt elpazarolt hatalmas energiamennyiség problémájával. Az ún. lakás-zöldkártya program, mely a vizsgált ingatlan energiafelhasználását mutatja, már 2009 óta érvényes minden új építésű ingatlanra, 2012-től pedig már minden ingatlan eladásánál be kell mutatni. Ez az adott vevőnek fontos információforrás, hiszen így képet kaphat az épület energia fogyasztásáról, ami a mai energia-árak mellett nem elhanyagolható szempont a lakásvásárlásnál.


Az energiatakarékosság az ingatlanok esetében sok mindenben megmutatkozhat. Szó lehet például szigetelésről, új nyílászárók beépítéséről, különböző árnyékolási technológiák alkalmazásáról, illetve energiatudatos gépészeti rendszerek (például hőszivattyúk, napkollektorok, napelemek, szélkerekek stb.) telepítéséről.

Az ilyen energiahatékonyságot célzó felújítások, vagy ilyen technológiákkal épült új építésű ingatlanok többletköltsége minden esetben megtérül a tulajdonosoknak, hiszen nem csak arra kell gondolni, hogy jelentősen csökken a rezsiköltség, de általában az ilyen korszerű házak, lakások 30-40%-kal értékesebbek. Mindemellett azzal is lehet számolni, hogy aki belevág a korszerűsítésbe, az többféle támogatást is igénybe vehet, így is csökkentve saját költségeit új lakás építése, vagy a már meglévő felújítása esetében.
A forinthiteleknél rosszabb...
2010.08.25.

A forinthiteleknél rosszabb a nem fizetők aránya - 2010.08.25.

A pénzügyi felügyelet friss adatai szerint a forinthitelesek körében nagyobb arányban vannak a kilncven napon túl nem fizető hitelek, mint a devizaalapú kölcsönöknél.

Meglepő statisztikát publikált kedden a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.

Bár a forint utóbbi hónapokban végbement gyengülése elsősorban a devizahitelesek havi kiadásait jelentősen növelte, a háztartási hitelezés összességében nézve a forinthitelesek között is sokan vannak bajban.

A forinthiteleknél több a nem fizető

A banki hiteleket összesítő adatok szerint március végén a kilencven napon túl nem teljesítő lakossági hitelek aránya 7,3 százalék volt, június végére azonban 8,1 százalékra növekedett. Ez azt jelenti, hogy a félév végén a 7584 milliárd forintos állományból 615,8 milliárd forint összegű hitel adósai csúsztak ki a kilencven napból.

Érdekes, hogy a forintárfolyam alakulásától független, vagyis a devizahitelekkel ellentétben fix havi törlesztésű háztartási forinthitelek körében nagyobb a kilencven napon túl nem teljesítő hitelek aránya. A 2874 milliárdos állományon belül közel 270 milliárd forintos összegű hitelnél állt fent ekkora késedelem, ami 9,4 százalékos arányt jelentett június végén, szemben a márciusi 7,97 százalékkal. A devizahiteleknél valamivel jobb a helyzet, a 4709 milliárdos hiteállományból 346,5 milliárd került kilencven napon túl nem teljesítő kategóriába. Ez 7,3 százalékos aránynak felelt meg június végén, ami március végi 6,8 százalékhoz képest fél százalékpntos növekedést jelent.

A devizahiteleknél azonban az arányokat tekintve jóval több az úgynevezett átstrukturált hitel, a teljes devizahitelállomány több mint 5 százalékánál tárgyalták újra a bankok és az adósok az adott hitel feltételeit. Ez az arány a forinthitelek esetében 2 százalék alatt volt a június végén összesített adatok szerint.

Forrás: origo.hu

 

Sok szeretettel üdvözöljük honlapunkon!

 

 

 

Irodánk a PANNON INGATLAN ÉS HITELIRODA 2009-ben nyílt meg Veszprémben, a Dot-Ing csoport tagjaként, ambiciózus kollégákkal.

 

Mi a gombhoz varrtuk a kabátot!

Hitelezésben eltöltött 10 éves tapasztalattal rendelkező szakembereink az évek folyamán is értékesítettek ingatlanokat zömmel veszprémi hitelirodánk meglévő ügyfélkörében.

2009.-ben gondoltunk egy nagyot és csatlakoztunk egy, az ingatlanszakmában több éve minőségi munkát végző csoporthoz, a Dot-Ing csoporthoz.

Szlogenünk: „Ha csinálsz valamit, azt jól csináld!” Mint minden szakmának, az ingatlannak is vannak olyan fortélyai, ami tudás birtoklása nélkül az ember nem tudja az ügyfeleit maradéktalanul, minőségi módon kiszolgálni. Már pedig mi zászlónkra célul ezt tűztük, ezért csatlakoztunk franchise partnerként egy jól működő csoporthoz, ahonnan a magas színvonalú szakmai segítséget a mai napig folyamatosan kapjuk.

Kínálunk eladó ingatlanokat Veszprémben és környékén, a Balaton parton, főként Balatonfüred, Csopak, Balatonalmádi térségében.

Ingatlan adatbázisunkat folyamatosan bővítjük, ezért sok szeretettel várjuk Önt, ha eladó lakás, családi ház, üzleti ingatlan van birtokában Veszprémben, vagy környékén. Vásárolni szándékozóknak pedig ha épp nincs adatbázisunkban az áhított ingatlan, számíthat ránk! Megkeressük Önnek álmai otthonát!

 

 

Ezen rövid idő alatt miért szerettek meg bennünket ügyfeleink?

 

  • családias légkör
  • megbízható szolgáltatás
  • nálunk az üzletkötők között nincs fluktuáció
  • hitelezésben eltöltött rutin
  • mert ismertek vagyunk hitelezési múltunk miatt.

 

HA KERES, HA KÍNÁL, BENNÜNKET GYORSAN MEGTALÁL!

 

Szolgáltatásaink:

 

  • Ingatlan forgalmazás -veszprémi eladó lakás, családi ház, Veszprém megyei eladó lakás és családi ház

  • Albérletközvetítés -kiadó albérlet Veszprémben

 

  • Ingyenes hitelügyintézés lakásvásárláshoz, extra kiegészítőkkel, mint pl.: keresőképtelenségre szóló biztosítással, életbiztosítással kombinált hitelkonstrukciókkal.

 

  • Teljeskörű jogi háttér (adás-vételi szerződések, használati megosztás, stb…) három, a szakmában járatos ügyvéddel, egyik közülük 5 évtizede az ügyvédi szakmában eltöltött gyakorlattal!

 

  • Lakás,-és vagyonbiztosítások megkötése.

 

  • Komplett pénzügyi elemzés családoknak. – Adatbázisunkban szereplő akár vevő, akár eladó, akár albérlet kiadó/kereső ügyfeleink számára ezt a szolgáltatást ajándékba adjuk, jól lehet a családi költségvetésből tízezreket tudunk havonta így megspórolni nekik.

 

 

JÖJJÖN, REGISZTRÁLJON BE ADATBÁZISUNKBA INGYENESEN!

 

 

Irodánk az alábbi honlapokon hirdet:

  • ingatlan.com
  • ingatlanapro.origo.hu
  • ingatlanbazar.hu
  • ingatlantajolo.hu
  • startlak.hu
  • lakastipp.hu
  • magyaringatlanadatbazis.com
  • sikeringatlan.hu
  • ingatlanfoglalo.hu
  • aprod.hu
  • jofogas.hu
  • profhouse.hu
  • olx.hu
  • pannoningatlaniroda.hu
  • aprohirdetesingyen.hu
  • realorigo.hu
  • facebook.hu - Pannon Ingatlan és Hiteliroda oldala

 

Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy a változtatás jogát fenn tartjuk, és változhat, hogy mely honlapokon hírdetünk. 

 

 

Ügyfeleink véleményei:

 

  „ …Az, hogy a kollégájuk, Keszthelyi Judit szívvel lélekkel segített, hatalmas nagy segítség volt…"  -Horváth Krisztina-

 

 

 

 

 

 

  „ …Nagy segítség volt, hogy nem kellett futkosni a dolgok után… „

 

 

 

 

 

 

„ …Nem bántam meg, hogy önökhöz fordultam, ha szükség lenne rá, újra ezt tenném… „ - Kiss Lászlóné -

 

 
Partnereink:

 

Bruckner Villa Apartmanház